Új buszjárat közlekedik Budapest, Vecsés és Gyál között. (vecsesitajekoztato)

Helyi civilszervezetek kezdeményezésére a korábbi autóbuszvonalak összevonásával április 11-én új járatot indított a Volánbusz Budapest, Vecsés és Gyál között.

Vecsést és Gyált mindössze néhány kilométer választja el egymástól, ennek ellenére a közösségi közlekedés nem volt akadálytalan a két település között. Vecsés önkormányzata pár évvel ezelőtt a helyi buszjáratot üzemeltető vállalkozó bevonásával saját járatot indított Gyálra. A busz próbaüzemmódban vitte vasárnaponként a gyáli piacra a vecsési utasokat, de a szolgáltatást alig néhányan vették igénybe, ezért a járatot néhány hónapon belül megszüntették. Ezt követően, amikor elkezdődött az M3-as metró felújítása, a Volán elindította az 578-as számú buszjáratot a két város között, hogy a gyáliak elérjék a vecsési vasútállomást, ahonnan tovább utazhatnak Budapestre. Mivel ezen a járaton sem tolongtak az utasok, félő volt, hogy megszűntetik. Hogy ez ne történjen meg, közbelépett az Eleven Vecsés és az Eleven Gyál. A két civilszervezet a járat racionalizálása érdekében felmérte a lakossági igényeket.

– A tapasztalatok alapján úgy tűnt, hogy a gyakorlatban nem működött jól az, ahogy a Volánbusz elképzelte ezt a járatot. Nem szerettük volna, hogy megszűnjön a közösségi közlekedés lehetősége a két település között, ezért a gyáli civilekkel közös aláírásgyűjtésbe kezdtünk. Közlekedési szakembert is bevontunk a kezdeményezésbe, hogy segítsen egy ésszerűbb, ezáltal jobban kihasznált útvonal megtervezésében. Benyújtottuk a javaslatainkat az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy akkor léphetünk tovább, ha a települések vezetői is támogatják a kezdeményezést – mondta Tóth Judit, az Eleven Vecsés képviselője.

Vecsés és Gyál városvezetői is meghallgatták a civilek elképzeléseit, mindkét testület támogatta a kezdeményezést, így újabb egyeztetések következtek, immár a Közlekedéstudományi Intézet, az önkormányzatok és a Volánbusz képviselőivel. A tárgyalások eredményeként megszületett a Volán javaslata: a korábbi autóbuszvonalak összevonásával egy új útvonalat indítottak a térségben. 576 – 578 Budapest–Vecsés– Gyál–Vecsés–Budapest néven, amelyen április 11-e óta közlekednek a járatok. A Volánbusz hivatalos közleménye szerint Az 578 Vecsés–Gyál–Vecsés és az 576-577 Budapest–Vecsés, Erzsébet tér autóbuszvonalak összevonásával, az új 576-578 buszjáratoknak köszönhetően, közvetlenül elérhetővé válik Gyálról Vecsés mellett Ferihegy vasútállomás, Kőbánya-Kispest, továbbá tanszünetes napokon délután 40 helyett 30 percenként, azaz gyakrabban indulnak Kőbánya-Kispest és Vecsés között a buszjáratok.

Az új útvonalon közlekedő buszokkal a gyáliak számára is könnyebben megközelíthető lesz a vecsési szakrendelő, a Market Central bevásárlóközpont és Kőbánya-Kispest, a vecsési lakosok pedig a gyáli kormányablakot, a tanuszodát, esetleg a Boráros teret és a Határ utat érhetik el könnyebben a közösségi közlekedéssel.

Az új járatok nagyjából egy évig tesztüzemben működnek, ami azt jelenti, hogy a Volánbusz figyelemmel kíséri a kihasználtságot, és annak függvényében dönt majd a járatok megtartásáról vagy kihasználatlanság esetén a megszüntetésükről – mondta el Tóth Judit. A járatok megfelelő kihasználtsága és fennmaradása esetén Vecsésen és Gyálon is mérlegelik, hogy szükséges-e további buszmegállók kialakítása az útvonal mentén.

A buszjáratok menetrendje elérhető a Volánbusz honlapján, illetve IDE kattintva.

Helyesbítés

A Vecsési Tájékoztató májusi nyomtatott kiadásában tévesen jelent meg, hogy az új járattal a vecsési lakosok is elérhetik a gyáli piacot, mivel a módosított 576 – 578 járat nem közlekedik vasárnap. A tévedésért elnézést kérünk.

forrás: https://vecsesitajekoztato.hu/2021/05/31/uj-buszjarat-kozlekedik-budapest-vecses-es-gyal-kozott/