




Hatalmas öröm volt számunkra, hogy ennyien csatlakoztatok az Eleven Gyál közössége által szervezett „Nyuszi bújt a Kiserdőbe” családi programhoz! 





Az esemény célja nemcsak az volt, hogy együtt ünnepeljük a tavaszt, hanem az is, hogy felhívjuk a figyelmet a természet és az erdők védelmének fontosságára.
Hiszen mennyi örömöt, élményt és közösségi lehetőséget rejt egy ilyen csodálatos, zöld környezet, mint a gyáli Kiserdő! A fák, a fű, a virágok között eltöltött idő nemcsak kikapcsolódás, hanem hozzájárul testi-lelki egészségünkhöz is – éppen ezért fontos, hogy vigyázzunk rá, gondozzuk és használjuk felelősen. 


A programok között minden korosztály megtalálta a kedvencét:







Örömmel mondhatjuk, hogy több mint száz felnőtt és gyermek vett részt a programon – ti tettétek igazán különlegessé ezt a napot!






Képeket köszönjük Molnár Lacinak, Sabján Zsoltnak, Magyar Péternek, Pekker Zitának, Fóti Vikinek és hamarosan felteszünk minden képet egy képgalériába.
Az esemény megvalósítását az Ökotárs Alapítvány Civil Térkép programja támogatta.
