Hogyan kezdődött és hogyan sikerült a közvilágítás kampányunk? – Összefoglaló

Civil siker titka Gyálon!

2016 nyarán kezdődött az a közösségszervező munka Gyálon, amelynek történetét szeretnénk megismertetni veletek. A közösségszervezésről és annak lépéseiről (interjúzás, döntéshozóval tárgyalás, taktikák, hatalomelemzés, stb) általában olvashattok az interneten. Mi most a gyakorlatban szeretnénk ezt bemutatni a saját életünkön keresztül, hátha mások is kedvet kapnak hozzá.

2016 nyara sok-sok személyes találkozóval, beszélgetéssel kezdődött, ahol közösségszervezőnk feltérképezte a településen lakók visszajelzései alapján a felmerült problémákat. Páran elkezdtünk rendszeresen találkozni és átbeszélni a visszajelzéseket, amikor valaki megszólalt hogy “Andi, hát előtted is, a Pozsonyiban milyen sötét van, pedig itt egy villanyoszlop, csak nincs rajta lámpa és amikor jövünk hozzád, botorkálunk”. És mivel a közvilágítás színvonalának hiányosságait többen is említették, így adva volt, hogy mivel kezdjünk el foglalkozni.

A másik jelentős visszajelzés a rossz, járhatatlan vagy nemlétező járdákról szólt. Így 2 tagunk összerakta az első szlogenünket “Se lámpa Se járda – Se látni Se járni.  Ezt kinyomtattuk és elmentünk néhány olyan helyszínre, ahol nem voltak lámpák, a járda is rossz volt, így  mécsessel megvilágítva készítettünk néhány fotót.

Katona-Jókai sarok 2016

Gábor Áron utca 2016

A beszélgetések során felmerült, hogy épp a korábbi évben, 2015-ben történt közvilágítás fejlesztés és sokan azt jelezték, hogy azóta rosszabb a megvilágítás, így találkoztunk az Elios Zrt nevével, aki 260 M Ft-os (akkor még) EU-s támogatásért cserébe fejlesztette nálunk a közvilágítást. Kerestük a szerződést a gyáli önkormányzat honlapján DE nem találtuk.

Közmeghallgatás 2016-11.25

2016 év végén elmentünk a helyi közmeghallgatásra és először ott tettük szóvá a sötét mellékutcák állapotát ill. kértük, hogy az Elios szerződést tegyék ki a honlapra. Ez pár napon belül megtörtént DE akkor szembesültünk azzal, hogy ez így semmit nem mond és kellenének a mellékletek is.  A közmeghallgatás után, polgármester úr behívott minket egy személyes találkozóra, ahol közölte: “szerinte rendben van a gyáli közvilágítás és ha szerintünk nincs akkor mi bizonyítsuk” …és mi azóta többféleképpen is bizonyítottuk a 3 év alatt.

A következő év elején 2017-ben, a nyakunkba vettük a város mellékutcáit, hogy feltárjuk hol lehet a gond. Rájöttünk,  vannak olyan oszlopok ahol nincsenek lámpák felszerelve, így elkezdtünk összeállítani egy utca adatbázist, felírtuk melyik utcában hány olyan villanyoszlop van, amelyikről hiányzik a lámpatest és mi is meglepődtünk, amikor 654 hiányzót számoltunk össze. Így indult a történetünk….és innentől végig 2 szálon futott a gondolkodásunk:

1, a hiányzó lámpatestek pótlás

2, feltárni az Elios szerződés erősen korrupciógyanús adatait

2017 év elején kérdőívet készítettünk, amelyet 309-en online és 124-en offline a helyi piacon kitöltöttek. Ennek eredményéről készítettünk egy kis tájékoztató videót:

https://www.facebook.com/elevengyal/videos/1911585179161091/

Képeztük magunkat a luxok világában és szakemberekkel vettük fel a kapcsolatot. Elmentünk a Világítástechnikai Társaság szegedi mesterterv vitájára.

2017.01.10 VTT szegedi mesterterv vita

 

 

Próbálkoztunk közérdekű bejelentéssel, ahol 12 címből mindössze 3 helyen szereltek fel lámpákat. Ezt mi szóvá tettük, de többszöri levélváltás után sem változott a helyzet, ezért az elutasított 9 címből kettőt kiválasztottunk és megrendeltünk helyszíni fénymérést a Komáromi 28 és a Munkácsy 55 sz. előtt. A jkv-ek minket igazoltak.

A fénymérést közvetítette az RTL Híradó, majd a Házon kívül műsorban is kaptunk pár percet. Erről részleteket itt olvashattok:

https://www.facebook.com/notes/eleven-gy%C3%A1l/k%C3%B6zmeghallgat%C3%A1s-k%C3%B6zvil%C3%A1g%C3%ADt%C3%A1s-20171201/1954359608216981/

https://rtl.hu/hazonkivul/2017/11/09/a-polgarmester-szerint-nincs-sotet-a-helyiek-szerint-viszont-igen?fbclid=IwAR1WTeARb6zaHhhKj8J7P52w73HJkDidy1l5hkzf_gBhV1xjqGw2y1Nhmuo

Még a fénymérés előtt-után, az MKKP-val közös figyelemfelhívó akciókat csináltunk, matricáztunk, villanykapcsolókat helyeztünk ki, stb. Néhány képet is csatoltunk a vicces és kreatív múltunkból:

2017 őszén kezdeményeztünk polgármesteri találkozót, egy esti séta keretében. Polgármester úr elfogadta a meghívásunkat és a hosszas séta bár nem indult felhőtlenül, azért a végére eljutottunk odáig, hogy igen, vannak sötét kereszteződések és ha mi összeírjuk, akkor erre elkülönítenek pénzt a következő évi költségvetésből, hát nosza, újra végigjártuk a gyáli utcákat. Elkészült az adatbázis a sötét sarkokról, amelyben 144 ilyen kereszteződést azonosítottunk be. Még 2017 októberében elküldtük az Önkormányzat részére a felmérésünk eredményeit.

A 2017-es év végi közmeghallgatásra ismét készültünk,  két tagunk felszólalt, átadtuk a fénymérési jkv-et a testületnek és még meg is ajándékoztuk őket. 🙂

Közmeghallgatás 2017.12.01

És hogy mi lett a sötét sarkos felmérésünkkel? Közel 3/4 év várakozás után végre érdemben felülvizsgálták és a 144-ből 12! helyre kaptunk ígéretet, amire újabb 1 év! várakozás után, 2019 nyarán végre felszerelték a lámpákat.  A várakozási időszak alatt újabb kreatív akcióval üzentünk és még 1 vicces videót is készítettünk:

https://www.youtube.com/watch?v=0CFgQiYzqq8&t=3s

Részletek erről itt:

https://www.facebook.com/notes/eleven-gy%C3%A1l/icipici-gy%C5%91zelem/2086294891690118/

Közben persze az a munka is folyt a háttérben, hogy megpróbáltuk a TASZ segítségével a NAIH-ot állásfoglalásra késztetni az Elios szerződés mellékleteinek üzleti titkosításával kapcsolatban, de a NAIH az érdemi adatok tekintetében ezt jóvá hagyta.

2018 őszén csináltattunk 15 különösen rossz megvilágítású utcáról esti utcafotókat és aztán az év végi közmeghallgatáson ezeket mutattuk fel, miközben az egyik társunk felszólalt ill. ebből készített kis képeslapokkal leptük meg a testületet.

Közmeghallgatás 2018.11.30

2018-ban volt még 3 lakossági fórum ahol szintén jelen voltunk és felszólaltunk.

2019-ben úgy döntöttünk, hogy többet használjuk a videó és a fb.élőzés adta lehetőségeket, így 2 alkalommal volt élő bejelentkezésünk sötét sarkokról és csináltunk 2 olyan videót, ahol megtörtént baleseteket dolgoztunk fel, amelyek a kivilágítatlan utcán, járdán történtek valamint egy betöréses történetet mutattunk meg.

https://www.youtube.com/watch?v=RuEPLlYDeJM&t=9s

https://www.youtube.com/watch?v=BMx7Zehay1I&t=13s

https://www.youtube.com/watch?v=hGStcZ9AYCo&t=179s

És még “Vakrandiztunk” is!

https://www.youtube.com/watch?v=hhAtFXxH-sA

2018-tól aláírást gyűjtöttünk piacon és utcai kopogtatással. Így kb. 1600 aláírást sikerült összegyűjteni.

2019-ben újabb 25 utcáról készítettünk esti fotót, ebből molinót csináltattunk és utcai fotókiállítást szerveztünk egy testületi ülés időpontjában a városháza előtt. Míg kint zajlott a kiállítás, addig bent átadtuk az aláírásokat, amikor  a közvilágítás előterjesztésünk napirendre került. Az előterjesztést költségvetéssel együtt, még 2019. 06. havi testületire készítettük egy tervező mérnök és egy aljegyző segítségével.  Levélben kértük a képviselőket, hogy támogassák a kezdeményezésünket. Érdemi megvitatás nélkül elhalasztották.

 

 

 

 

 

 

 

 

Képviselő-testületi ülés 2019.09.26 aláírás átadása

2019.09.26 Városháza előtt a testületi időpontjában

2019 év végén a közmeghallgatásra molinóval mentünk és több téma mellett, újra kértük az előterjesztésünk mihamarabbi érdemi megvitatását.

Közmeghallgatás 2019.11.29

2020 januárban leveleket írtunk a képviselőknek, kérve a támogatásukat. Tagjaink a saját képviselőjüket keresték fel. A januári bizottsági üléseken is résztvettünk, ahol már érdemben megvitatták az ügyünket.

2020.01.18 PGB és KKB bizottsági ülések

2020.01.29 összevont bizottsági ülés

SIKER! Végre a 2020 januári testületin egyhangúlag támogatták a javaslatunkat és kaptunk egy ütemtervet, amelyet alább csatolunk ill. itt van egy félórás Tilos rádiós interjú a 30 perctől:

https://archive.tilos.hu/cache/tilos-20200131-163000-183000.mp3?fbclid=IwAR1ybeKOKGsLsObIbjbW-W6eNgl-12AoMmmxGu_zlaFPVLxQtvJglCAxHhI

Képviselő-testületi ülés 2020.01.30 szavazás

2020.01.30 testületi után ÖRÖM

A 3 év alatt számtalan online polgármesteri fogadóórán kérdeztünk és személyes fogadóórán  tárgyaltunk. Mindegyik választási időszakban részt vettünk lakossági tájékoztatással, aktivizálással, fórumszervezéssel, kérdőívvel és mindnél igyekeztünk a közvilágítás témáját is becsempészni. Így volt ez az országgyűlésin (2018), az Eu-s (2019) és az Önkormányzatin (2019) is.

Közben a Transparency International Magyarországgal való együttműködésünk során sikerült kiperelni az Elios szerződés 5.sz mellékletét, amely tartalmazza a felszerelt lámpatestek egyedi beszerzési árát, a bontási költséget és a kiviteli terv árát.

Nyilvánossá tettük, itt megtaláljátok a szerződéssel együtt.

https://drive.google.com/…/1dyWaFi6rIxP1EXA9UUMPNgflHNexgh7M

Minden kapcsolódó hírt összegyűjtöttünk, olvassátok, nézzétek, hallgassátok:

https://index.hu/…/gyal_elios_led_lampaberuhazas_transpare…/

https://hvg.hu/…/20200108_birosag_elios_zrt_transparency_in…

https://168ora.hu/…/tiborcz-istvan-elios-zrt-olaf-jelentes-…

https://444.hu/…/nem-titkolhatja-tovabb-a-gyali-onkormanyza…

https://nepszava.hu/3062800_birosagi-dontes-tort-utat-az-el…

https://magyarhang.org/…/nem-titkolhato-tovabb-mennyit-kasz… lampabizniszen/

https://szabadpecs.hu/…/tiborcz-istvanek-nem-titkolhattak-…/

https://www.baznyesz-miskolc.hu/…/birosagi-dontes-tort-uta…/

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/elios-ugy-nem-titkolozhatnak…

https://www.klubradio.hu/…/kikerulnek-a-fenyre-a-tiborcz-ug…

https://atlatszo.hu/…/best-of-2019-az-elmult-ev-legnepsze…/…

https://k-monitor.hu/…/…/az-elios-zrt-kozbeszerzesi-sikerei…

Köszönjük mindenkinek, aki e 3 éves folyamatot végigkísérte, támogatta, segítette. Nélkületek ez nem sikerülhetett! Közben pedig talán kedvet kaptatok Ti is az érdekérvényesítés rögös de közben pedig nagyon inspiráló útjához!?

A munkánk egy következő szakaszba lépett, ahol sikeresen és átláthaó módon tudtunk együttműködni az Önkormányzattal, hogy javuljon a közvilágítás színvonala. A koronavírus időszak miatt a megígért ütemterv csúszott de a 2022-es közbeszerzési tervben szerepel 710 db lámpabeszerzése és bár mi a tervezést nyilvános pályáztatással szerettük volna, ez sajnos nem sikerült, mert az Önkormányzat meghívásos pályáztatással választotta ki a nyertes tervezőt.

Nekünk nem csak a lámpák DE az oda vezető út, azaz a nyilvános pályáztatás és a valós árképzés is fontos. Tisztességes és átlátható közéletet szeretnénk! Ezért továbbra is nyilvánosan kommunikáljuk a folyamat lépéseit. Figyeljétek fb.oldalunkat és a honlapunkat.

Időközben a TASZ segítségével az OLAF jelentést is sikerült kiperelnünk, erről itt írtunk.

Megkaptuk az OLAF jelentést!- Civil Siker!