Tiborcznak ismét menekülnie kell? Mégis kiderülhet, mi áll a közvilágításos ügyeiről szóló OLAF-jelentésben (zsurbubi.hu)

Egy civil szervezet beperelte az Európai Bizottságot.

Miután az Európai Csalás Elleni Hivatal súlyos visszásságokat tárt fel az Elios Zrt. által elnyert, uniós forrásból megvalósuló közvilágítási projektek körül, hosszú hetekig pörgött a téma a hazai és a külföldi sajtóban egyaránt. Az ügyből aztán nem meglepő módon nem lett semmi, miután erős és büszke hazánkban a fideszes főügyész „nyomozott”. Az Európai Bizottság pedig megtagadta a jelentés kiadását, arra hivatkozva, hogy azt csak az érintett ország hatóságának kell kiszolgáltatniuk, azok pedig utána maguk dönthetnek arról, nyilvánosságra hozzák-e.

A magyar kormány döntése pedig természetesen ezúttal is az igazság elfedését szolgálta.

Majd a hatóságok meg is szüntették a nyomozást a teljes egészében az adófizetők pénzéből megvalósuló beruházások kapcsán.

A miniszterelnök veje 2015-ben szállt ki az Eliosból, amely Gyálon is „korszerűsítette” a közvilágítást. Az Eleven Gyál nevű civil szervezet, a civilek a Társaság a Szabadságjogokért közreműködésével  – miután a beruházás óta náluk is sokat romlott a közvilágítás minősége – úgy döntött, szeretne hozzáférni az OLAF-jelentéshez, ezért beperlik az Európai Bizottságot a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságon.

Az európai polgároknak joguk van megtudni, ha a tagállamok kormányai visszaéléseket követnek el az adójukból finanszírozott beruházások során. Különösen a korrupciós ügyek elszenvedőit, a silány közvilágítást kapott gyáliakat nem lehet elzárni az OLAF-jelentésektől

– olvasható a közleményükben.

Tiborcz korábban már fülét-farkát behúzva menekült, vajon ezúttal is erre kényszerül majd?

 

Forrás: https://zsurpubi.hu/cikk/10052-tiborcznak-ismet-menekulnie-kell-megis-kiderulhet-mi-all-a-kozvilagitasos-ugyeirol-szolo-olaf-jelentesben/